Odamenni, átölelni úgy, mint régen,

Mennyit is sírtál e régi emléken!

De többé már nem létezik, tiltott a számodra,

Már nem hajtja fejét soha a válladra.

Nem fogja már kezed és te sem az övét,

Bár soha nem felejti el régi szerelmét.

Szívébe véste az arcod és te is az arcát,

De külön vívjátok szíveitek harcát.

Egy olyan küzdelemben, miben nem győzhettek,

Itt csak a szerelmet hívhatják győztesnek.

Ha még egy pillantás is, mert többet nem adhattok,

Megtesztek bármit, csak egymást lássátok.

Csupán egy szavadba kerülne, rajtad múlik minden,

De nem vagy képes továbblépni innen.

Kísért a múlt és fájnak az emlékek,

Ő akarta így, ő hagyott el téged.

Itt remélni már kevés, ezt te is jól tudod,

Szíved összeszorul, úgy érzed, nem bírod.

Könny égeti szemed, de képtelen vagy sírni,

Utolsó erőddel egy verset próbálsz írni.

Ám hamarosan vége lesz örökre a dalnak,

Lángokból tüzek lesznek, aztán lassan elhalnak.

Noha a parázs még megmarad, már nem nőhet tűzzé,

Hisz el kell menned és nem látod őt többé